Búzavirág Néptánc Együttes

70 éves a Búzavirág – beszámoló


A több mint 180 éves Áprily Lajos Főgimnázium történetének szerves része a Búzavirág Néptáncegyüttes, melynek sok – sok nemzedéke immár több, mint 70 éve hirdeti szerte a világban: soha nem halkul el iskolánkban a magyar nóta, és járjuk a táncot akkor is, ha leszakad a csizmánk talpa. Idén, 2019-ben ünnepelte az együttes fennállásának 70. évfordulóját. A két napos rendezvény során több, mint 500 személy vett részt az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán megtartott eseményen. A találkozó témája az összefogás, összetartozás volt.

Hálásak vagyunk, hogy a brassói és Brassó melléki néptánccsoportok elfogadták meghívásunkat és megnyitották a szombati Gála műsorát. Köszönjük Sirülő – Brassó, Zöld Pántlika – Keresztvár, Kéknefelejcs – Négyfalu és Mátka Család – Brassó.

A rendezvény második felében, a Búzavirág mutatta be ünnepi műsorát. Meglepetéseink sora itt nem állt meg, bemutattuk, a még ma is élő barcsasági adatközlőinket a nagy közönség előtt, és Benedek Attila, volt Búzavirágos, jelenleg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagja, szemetkápráztató kalotaszegi táncbemutatót tartott, Halmai Krisztinával.Az este záróakkordja, táncház volt az iskola tornatermében, Petres Attila és zenekara húzta a talpalávalót.

Köszönjük minden támogatónknak!

  • Rottner Security
  • Instal-Dac S.R.L.
  • Kronlux S.R.L.
  • Industrial Plast
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma – Csoóri Sándor Alap
  • Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT
  • Communitas Alapítvány
  • Frezia Mania
  • 4 Village Events & Sound
  • Pilvax
  • Máltai Szeretetszolgálat – Brassó
  • Contelys S.R.L.
  • Diószegi Pékség
  • Prăvălia Bene – Bene Boltja
  • SC. Nasa S.R.L.
  • Toró Tamás városi tanácsos
  • Timega Design
  • Felfalusi Kovács Antal Alapítvány
  • Reiff István – Búzavirág Alapítvány

Köszönjük a brassói média segítségét!

  • Brassói Lapok
  • Brassai Magyar Adás
  • Brassói Magyar Közösség


Fotókat, videó felvételeket készítette:

  • Kakas András – Rooster Foto
  • Csiki Edy – Edygraphy
  • Sztojka Csaba
  • Sólyom Ernő
  • Imbrea Olivér és Csutak Zsolt

Aki egyszer Búzavirágos volt, az is marad örökké. Még találkozunk!