Történetünk
Részletek Reiff István Kék a Búzavirág című memoárjából
Az együttes gyermekkorától 2007-ig.
” 1949 márciusában országos választásokat írt ki a Hatalom, és a helyi politikai szervek megkövetelték, hogy a kisebbségek is – így a magyarok is – dallal – tánccal fejezzék ki örömüket és szolidaritásukat az akkor még igen szépnek és igéretesnek mutatkozó új, szocialista rendszerrel szemben. […]
Felszólították tehát iskolánkat, hogy az iskola magyar népi tánccsoportja járja végig a választó helyiségeket s dalaival, táncaival üdvözölje és szórakoztassa a sorbanálló választó polgárokat. […] Néhány táncoskedvű nagydiákkal összedugtuk a fejünket, összeraktuk, amit tudtunk és néhány komoly próba után jelentettük is: készen állunk! A választás napján, talán március 9-én (ha emlékezetem nem csal) jött is egy teherautó s mi nagyvidáman felmásztunk rá, és bejártuk a választó helyiségek nagy részét, s táncoltunk büszkén, és … magyarul! […]
Ott mosolyog Domokos Lenke, Bene Böske, Szatmári Aranka és Szentpáli Magdus; mellettük meg a fiúk: Deák Sala József, Füzi Misi, Susszer Karcsi és Pajor Laci. Középen meg én komolykodom. “
” Kik voltak tehát az egykori brassói tanügyi tánccsoport tagjai, akik annyit tettek azért, hogy a népdal és a népi tánc városunkban hagyománnyá izmosodjék? Héjja Gyuszi és későbbi neje Jánó Éva, Nagy Károly, Bíró József és későbbi neje Papp Joci, Wusinczky Pista, Szőke Mihály, Szabó Lacika, Henter Lujza, Beke Piri, Hoffman Böske, … na és én Reiff Pista és későbbi nejem Henter Piri. […]
Ördögh Kati mamája vezetésével az anyukák megvarrták az első széria székely ruhát a lányoknak és a fiúknak is egyaránt. […] A munka folyt tehát tovább s mindennek ellenére igen kevés kiemelkedő eseményre emlékszem vissza ebből az időből. A ruhák is csak az iskolai év végére készültek el, mert az emlékezetes 1956. március 15-i ünnepélyen még kölcsönruhában táncoltunk […]. Emlékezetes ünnepély volt, első ízben ünnepelhettük meg itthon, Brassóban Nemzeti Ünnepünket. Az érdem azonban nem a mienk volt. A brassói Erdészeti Fakultáson tanuló magyarországi diákok kezdeményezték, szerezték meg ez engedélyt és szervezték is meg.[…]
1958-ban két középiskolás csoport is dolgozott: egy kezdő csoport VIII-IX osztályos tanulókkal és egy haladó csoport, az úgynevezett Nagy Csoport, melynek tagjai 1959-ben érettségiztek. “
” Magam is csodálkoztam, amikor reggel 8 órakor a kis csapat teljes díszben megjelent a Kultúrházban. Beültünk az egyik terembe s vártuk, mikor kerülünk sorra. Teltek az órák, de minket még mindig nem szólítottak s a verseny nagyon elhúzódott. Hazamenni nem szabadott, mert – “mindjárt sorra kerülünk” … s ez így ment délután 5 óráig. Ekkor valamilyen rendevény miatt ár kellett adni a termet s a még sorra nem került csoportok az ásítozó zsűrivel az élen átvonultak a Hadsereg Házába, hogy ott majd folytatjuk az akciót. A gyerekek azonmód el is aludtak, egymásra borulva, ahogy csak az igen fáradt gyerekek tudnak s álmaikra a gondos és az áldozatkész szülők vigyáztak. Álmos szemekkel, zsibbadt lábakkal, fájó derékkal támolyogtak fel a színpadra s félve néztek egymásra: na msot mi lesz? … Csak annyit mondtam: Gyerekek, csak azért is … mutassuk meg … hajrá! […]
Első díjat nyertünk … ez volt a legnagyobb csúcs, ahova azokban az időkben egy magyar csoport elérhetett, mert hiába nyertünk megyei első díjat, az országos döntőre mi nem juthattunk el. Meg is mondották: csak nem gondolom, hogy Brassó megyét egy magyar csoport fogja képviselni Bukarestben? “
” 1960. szeptember 15-én tehát megnyitottuk az új iskolai tanévet, immár az Unirea Líceum tagozataként. Minden más volt, minden új volt s nagyon furcsa, hogy az évnyitó beszéd az állam nyelvén hangott el, s az udvaron is a diákok mind románul beszéltek. A mi diákjaink is inkább hallgattak. […]
Fénykép is bizonyítja, hogy színpadra is állottunk főleg iskolai ünnepélyeken, de sajnos, a munka nem teljesedhetett ki. Sokan ferde szemmel nézték a magyarul éneklő-táncoló diákokat, […] .
Ebben az időben még emlékeztem a 62-es eseményekre. […] Ekkor csatalkozott hozzám Fejérné Gáll Sarolta, a diákok kedves Sárika nénije, s az ő ötlete volt az úgynevezett “mozgó kórus”, mely nagyszerűen egészítette ki a tánccsoport művészi teljesítményét. […] Kiváló muzsikusok is csatlakoztak hozzánk, s mi ettől kezdve tartottuk magunkat együttesnek – Unirea Együttes néven ismert bennünket közönségünk, a sajtó majd a televízió is. Együttes voltunk, hisz a tánccsoporton kívül volt dalcsoportunk, zenekarunk és szólistáink is, zengték fellépéseinken a gyönyörű magyar népdalokat. Meg is erősödtünk, hisz csakhamar 12 pár járta a keménycsárdást, a seprűst, a korondit s mellettük 30 lány énekelt a magas és lelkes közönségének nagy gyönyörűségére. “
” Valóban új hagyomány teremtődött iskolánkban, nem csupán egy generáció járt a táncpróbákra, hanem kicsik és nagyok vegyesen, a nagyok tanítgatták a kicsinyeket s egy – egy tánc így megmaradt, számuk szaporodott, s ha még egész estét betöltő előadásnyi műsorunk nem is volt, mégis állandóan gyarapodott műsorunk, izmosodott a gárda és egyre ismertebb lett együttesünk.
Ennek volt köszönhető, hogy 1978 májusában részt vehettünk a román TV magyar szerkesztősége által szervezett, Csíkszeredában tartott Csángó Kalákán. Felejthetetlen élmény volt ez számunkra, hisz egy teljesen új világ nyílott meg a kiválasztott Búzavirágosok szemei előtt. […]
Ebben az évben született az a dal, amelyet az együttes tagjai himnuszként énekelnek előadásaink, fellépéseink elején:
… hogyha felcsendül ajkunkon a nóta, szebb az életünk s boldogabb azóta …”
” 1981. március 29-én együttesünk egy igen sikerült Bartók-esten lépett fel, majd ’82 áprilisában egy újabb TV felvétel következett. Feczkó Zoltán képnagnóra rögzítette a Kultúrház magyar együttesének előadásában az általam írt és rendezett “Csángó Mátkásodót” … s ha már lent volt Brassóban, hát a mi műsorunkat is felvette. Ez alkalommal négy táncunkat vette fel színesben, majd a régi zene együttesünkről is készített egy felvételt ( Veress laci hegedű, Kovács Laci cselló, Watzatka Gábor, Csáki Zsolt gitár, Hrihor Ildikó ének). Ekkor már szólistáinkat is képmagnóra vették, Bíró Ildikó, Csók Erzsi igen szépen énekelt, valamint a Bíró Ildi – Oláh Enikő – Kovács Éva összetételű triónk is megnyerte az igényes rendező tetszését. […]
1982 tavaszán a Kodály ünnepségen lépett fel együttesünk a kultúrház magyar együtteseivel együtt s ezután került sor az egész estét betöltő, önálló előadásunkra. Ekkor már annyi mindent tudtunk, szavalóink, szólistáink is annyira megerősödtek, hogy szép csomagolásban tálalhattuk táncainkat egy – immáron – önálló előadásban. “
” A Brassói Lapok szervezésében Író-Olvasó találkozón léptünk fel; jártunk Fogarason, Nagyajtán, Bölönben, Újfaluban, Ürmösön. Lényegében mindig és mindenütt felléptünk, ahova hívtak, s ahol igényelték a magyar dalt, a magyar táncokat és a szép magyar szót!
1985-ben nyerte együttesünk az első országos I. díjat, szólistánk meg, Csók Hajnalka egy országos III-ik díjat hozott iskolánknak. Ugyanebben az évben, december 14-én Kovásznán léptünk fel és a műsorunkkal szép közönségsikert arattunk, a háromszéki sajtó példaként állított bennünket az olvasó közönség elé.
A sikerek minden évben újabb és újabb táncosokkal, dalosokkal és muzsikusokkal gazdagították csoportunkat és 1987-ben újra országos első díjat nyert együttesünk a “Bál Ürmösön” című táncjátékával, Csók Hajnalka szólista valamint a zenekar II-ik díjat kapott. “
” 1987. július 12-én volt csak a bemutató. Egész estét betöltő előadásunk címe: “Kék a Búzavirág …”. Műsorunk első felében bemutattuk azokat a táncokat, melyek nem fértek be a Görög Ilona balladajátékba … de inkább ide írom az egész műsort, mert ez az előadás fordulópontot jelentett a Búzavirág életében:
I. Első rész:
- Román táncok – Breaza és sîrba.
- A Bárányka című román balladát szavalja Boros Erzsébet XII-ik osztályos tanuló – Illyés Gyula fordítása.
- Zenekarunk román zenét játszik.
- Hévizi táncok – dal és tánccsoport.
- Rigó Klára XI-ik osztályos tanuló – magyar népdalokat énekel.
- Leánymező című csángó balladát Benedek Jolán XI-ik osztályos tanuló szavalja.
- Sándor Emike XII-ik osztályos tanuló népdalokat énekel.
- A dalcsoport műsora – barcasági népdalok.
- Ürmösi táncok.
II. Második rész:
Görög Ilona balladajáték.
Szereplők: Görög Ilona – Jáné Gyöngyi; édesanyja – Benedek Jolán; Zetelaki László – Szőcs József; édesanyja – Péli Erika.
Szerepeltek még: Székely Csilla, Reiff Zsuzsa, Székely Viola, Kovács Árpád, Köpe Sándor.
Az előadás sikerült, a diákok kitettek magukért, a szereplők meg – állítom – profi szinten elevenítették meg a ballada hőseit. Többször is nyíltszíni tapssal jutalmazta a közönség játékunkat, s nem csak a táncokat tapsolták meg, hanem például amikor Zetelaki László felébredt halottaiból, a megdermedt közönslg önfeledt, boldog tapsban tört ki. Szóval, sikerült, mindenki boldog volt, a diákok is, én is, könnyeztünk örömünkben és én úgy éreztem abban a pillanatban, hogy ez az előadás volt mindennek a csúcsa, ennél jobb már nem is jöhet! “
” Végre megszületett – újjászületett az önálló brassói magyar líceum, a volt Római Katolikus Főgimnázium épületében működő Áprily Lajos Elméleti Líceum. Hittük, hogy haza költöztünk, s hittük azt is, hogy mosotha szüleink helyett igazi szüleink gondoskodnak majd rólunk. Hittük, hogy a Búzavirág Népi Együttes is otthonra talált s a babérok, melyeket fellépéseinkkel – előadásainkkal szereztünk s szerzünk ezután, kedves iskolánk homlokát díszítik majd. […]
Aztán újból elkezdődött a munka, de már nem kölcsön teremben, amúgy megtűrtként, hanem régi-új iskolánk tornatermében. Sajnos, régi-új iskolánk ifjúságának kissé megártott a nagy szabadság, mely szabatossággá nőtte ki magát s a modernizmussal álcázott dekadencia bizony eléggé ellenünk hangolta a diákságot. […]
1990. november 3-án meghívásra – Alsórákosra utaztunk, itt mutattuk be első ízben ízben az “Ének a Cenk alatt” című felújított műsorunkat. A siker újból fellelkesítette a gárdát s nem is vártunk sokat: 1990. november 16-án a Kultúrház színpadán újból az “Ének a Cenk alatt” című előadásunkkal léptünk a brassói közönség elé. “
” Egy dolog azonban biztos: 1999 tavaszán meg kell ünnepelnünk a mindenkori brassói magyar líceum tánccsoportjának ötvenedik születésnapját. Terveim nagyok, de hogy valóra válik-e, az nemcsak tőlem függ, de én mindent megpróbálok majd. Számítok a mostaniakra is, de a régi táncosokra, dalosokra, muzsikusokra is. S ha lesz kitartás, s az Isten is erőt ád, hát meg is lesz!
Remélem nagyon, hogy akkora ez a kicsi könyv is megjelenik s sokaknak öröme lesz benne. Még egyszer szembenéznének fiatalságukkal, felidéznénk fellépéseink örömét, boldogságát és azon felejthetetlen pillanatokat, mikor ott álltunk egymás mellett a színpadon, dörgött a taps s mi pedig örömteli szívvel, a sikertől megmámorosodva elhittük, hogy milyen szép ez a világ, a mi nótáskedvű, táncosléptű, muzsikás világunk! “
