Közös előadássorozatot mutattunk be Budapesten, Békásmegyeren és Kecskeméten, a négyfalusi Kéknefelejcs Tánccsoporttal és a zajzoni Boricásokkal.

Az előadás előtti szabadídőnkben, kis sétát tettünk Budapest utcáin, és betértünk az egyedi Zoo Café-ba ahol “kigyót, békát” simogattunk egy üdítő társaságában Sétánk során megtaláltuk a Dunakorzón ücsörgő Kiskirálylányt is majd a Bazilika előtti karácsonyi vásárban csodáltuk meg a kézművesek csodálatos termékeiket.
A Duna Palotában volt lehetőségünk bemutatni barcasági összeállításunkat, a Magyarság Háza és Veres Emese-Gyöngyvér által rendezett Útikalauz Magyaroknak – Barcaság című rendezvényen. A résztvevők bepillantást nyerhettek gazdag helyi kultúránkba: néptánc, népdal, tojásírás, viselet valamint irodalom terén. A Búzavirág Népi Együttes krizbai, ürmösi valamint Dunántúli és Felső-Tisza-vidéki táncokat mutatott be az előadáson, nagy sikerrel.
A már szinte feledésbe merült krizbai táncokat Veres Emese – Gyöngyvér buzdítására kutatta fel Sólyom Tamás táncosunk. Együttesünk 2014-ben mutatta be először a krizbai közönség előtt a táncokat, majd a budapesti Polgárok Házában. Ezt követte a Hagyományok Házában való előadásunk. Nagy taps fogadta a táncokat, de talán egy taps se volt olyan hangos, mint a némán lepergő könnycseppek a krizbaiak arcán.
Az ürmösi táncunkat tánccsoportunk alapítója és szellemi vezetője Reiff István tanár gyüjtötte és állította színpadra. Ma is kedvenc tánca együttesünknek. A lelkes közönség együtt énekelte a táncoskkal az „egy a, kettő, három és a négy” népdalt és nagy tapssal jutalmazza a gyorsforgásban pörgő táncosokat.
Szombat reggel, Békásmegyerre utaztunk, ahol az Idősek Otthonában nyújthattunk egy kis ízelítőt az ottlévőknek. Nagy meglepetésünkre, Móricz Zsigmond fia, Móricz Imre szavalattal ajándékozott meg minket:
“ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam. “
(Rudyard Kipling – Ha…)
Kecskeméten folytatódott utazásunk. Kis ízelítőt kaptunk a városról és annak kultúrájáról. Meglátogattuk a Cifrapalotát és a Leskowsky Hangszergyűjteményt, kipróbálhattunk különböző, különleges hangszereket, a világ minden tájáról és felfedeztük, a köztünk levő, rejtett tehetségeket
Utazásunk záróakkordjaként a kecskeméti Kamara Tánc-Házban tanítottunk, illetve tanultunk közösen a helyi táncházban.

Köszönet a szervezőknek Veres Emese-Gyöngyvérnek és Hlavathy Zsuzsánnak, hogy ismét megmutathattuk, hogy még vagyunk, és még leszünk, itt a végvárakon!